Érzed, hogy valami nem működik jól az életedben. Pontosan nem is tudod, hogy mi, honnan jön, mitől alakult ki. Nincs róla elég ismereted. Nincs elég ismereted önmagadról.
Az önfejlesztésnek ez az egyik legfontosabb kiindulópontja: az önismeret fejlesztése. Hogy elkezdjük megismerni saját magunkat, és amit felismerünk, az ne csak egy érdekes gondolat maradjon, hanem idővel a mindennapi életünkben is változást hozzon.
Az önismeret fejlesztése – Önismereti térképünk és a választás szabadsága
Az önismereti folyamat során elkezdjük feltérképezni a mindennapi működéseinket, reakcióinkat, mintázatainkat. Mit ismétlünk újra és újra? Milyen helyzetekben kerülünk érzelmi nehézségekbe? Mitől leszünk dühösek, mi az, ami fáj?
Az érzelmeink fontos irányjelzők, így az önismeretben egyúttal kapaszkodóhoz jutunk általuk. Például ha egy szituációban nehéz érzelmet élek meg, azzal a helyzettel nagy eséllyel van valamilyen feladatom. Lehet hozzá kapcsolódó elakadásom, sérülésem, gyógyítandó részem, vagy valami, amit még érdemes jobban megértenem önmagamban.
Az önmagunkról szerzett ismeretekből egyre részletgazdagabb térkép rajzolódik ki. Felkerülnek rá a működéseink, a reakcióink, a gyakori ismétlődéseink. Ezekhez idővel különböző belső részeinket is tudjuk társítani, amelyekkel aztán fokozatosan kapcsolódhatunk, és különböző technikákkal közelebb kerülhetünk hozzájuk. Így lehetőségünk nyílik arra, hogy gyógyítsuk és integráljuk ezeket a részeinket, egyre egészebbé váljunk, és nagyobb egyensúlyt teremtsünk az életünkben.
Számomra az önismeret egyik legfontosabb hozadéka a választás szabadsága.
Minél jobban ismerem magamat, és minél inkább dolgozom az elakadásaimon, annál szabadabb vagyok az életemben. Egyre több választási lehetőségem lesz. Már nem feltétlenül reagálok automatikusan a külső ingerekre, legyen szó baráti, párkapcsolati vagy bármilyen emberi kapcsolatról.
Észreveszem az automatikus reakciómat, meg tudok állni, és képes vagyok mást választani. Megkérdezhetem magamtól, hogy mire van igazán szükségem.
Kapcsolódom önmagamhoz.
És ehhez az egész világ tükör lehet: az összes emberi kapcsolatom, de még akár az engem körülvevő tárgyak is.
Persze ehhez néha olyan dolgokkal is szembe kell néznünk önmagunkban, amelyek egyáltalán nem kényelmesek. Például azzal, hogy egy visszatérő nehéz helyzetben nekem magamnak is van valamilyen működésem, szerepem. Ez nem azt jelenti, hogy mindenért én vagyok a hibás, vagy hogy mások tetteiért is nekem kellene felelősséget vállalnom. De a saját részemet megismerhetem.
A felelősség felismerése lehet óriási teher. És lehet a szabadságunk kezdete is. Attól is függ, hogy éppen milyen állapotban vagyunk, mennyi belső erőforrásunk van hozzá. Nem véletlen, hogy sokszor csak egy nehéz élethelyzet vagy krízis indít el bennünket a szembenézés felé. Pedig az önismeretben éppen azt is gyakoroljuk, hogy idővel már az első jeleknél észrevegyük: megint egy régi mintánk visz valamerre, amerre nem szeretnénk továbbmenni.
Érzelmeink mint iránytű – és a belső részeink
Folyamatosan zajlik bennünk egy belső párbeszéd a különböző részeink között. Tapasztalataim szerint, ahogy az önismeret a mindennapjaink részévé válik, és az önmegfigyelésünk egyre inkább rutinná alakul, elkezdjük megkülönböztetni ezeket a részeket és a hozzájuk kapcsolódó belső hangokat.
Például amikor dühös leszek a páromra, idővel képessé válhatok arra, hogy ott és akkor, a helyzetben megfigyeljem, melyik részemből érkezik a reakció, és annak a részemnek mire van igazán szüksége.
Ehhez persze szükségem van egy részletgazdagabb önismereti térképre. Ha már ismerem a saját elakadásaimat, visszatérő mintázataimat, könnyebben tudom megkülönböztetni, hogy a reakcióm egy korábbi, még meg nem gyógyított részemből érkezik-e, vagy éppen egészséges határvédelemről van szó. Hiszen dühöt egy egészséges határvédelmi helyzetben is érezhetünk. Ha például valaki véletlenül nekünk tolja a bevásárlókocsit a boltban, mindannyian tapasztalhattuk már, hogy egy pillanatra felvillan bennünk a düh. Ez önmagában nem jelent sérülést vagy elakadást. A düh alapérzelem, amelynek fontos életvédelmi, határvédelmi funkciója is van.
Az önismeret egyik eredménye éppen az, hogy egyre árnyaltabban tudunk kapcsolódni az érzelmeinkhez. Nem egyszerűen megszüntetni akarjuk a kellemetlen érzéseket, hanem megértjük, hogy mit jeleznek, honnan érkeznek, és mire van szükségünk velük kapcsolatban.
És hogy néz ki mindez a gyakorlatban? Nem kell hozzá különleges élethelyzet. Sőt, általában egy egészen hétköznapi konfliktus is elég ahhoz, hogy elkezdjük rajzolni a térképünket.
Egy párkapcsolati vita is lehet önismereti munka
Ha például egy teljesen kezdő kliens azzal érkezik az ülésére, hogy reggel összeveszett a párjával, máris van mivel dolgoznunk.
A konfliktust behozzuk a jelenbe.
Nem baj, hogy még nincs önismereti térképe. Itt és most, ebben a kapcsolatban, ahogy kísérőként vele vagyok, elkezdjük megfigyelni, mi történik benne. Mi ez az érzés, ez a düh, ez a feszültség?
Megkeressük hozzá a testérzetet. Ez mindig kulcsfontosságú.
A lélek a testen keresztül üzen. Meg tudjuk figyelni, hogy hol feszül, milyen érzés van jelen a testben, és ezzel máris elkezdjük a párbeszédet önmagunkkal.
Különböző technikák léteznek erre, de a lényeg mindig a kapcsolat.
Mert kapcsolatban sérülünk, kapcsolatban gyógyulunk.
Ahogy felvesszük a kapcsolatot a testünkkel, megfigyelhetjük azt is, hogy ismerős-e ez az érzés. Éreztük-e már korábban, más helyzetben?
Gyakran ilyenkor megjelenik egy emlék, egy korábbi életesemény. Ennek segítségével visszább tudunk menni az időben, és a térképünk máris részletgazdagabbá válik.
Észrevehetjük például, hogy hasonló helyzetekben hasonló érzelmeket, testi feszültségeket és reakciókat élünk meg. A közös munka során olykor egészen korai élményekhez is eljuthatunk, amelyek hozzájárulhattak egy visszatérő reakciónk vagy stratégiánk kialakulásához. Ami egy korábbi élethelyzetben működő, akár szükséges alkalmazkodási stratégia volt, azt a rendszerünk felnőttkorban is újra előhívhatja, amikor egy külső ingert hasonlónak érzékel.
Így fordulhat elő, hogy felnőttként is olyan módon reagálunk bizonyos helyzetekre, amely már nem feltétlenül szolgálja a jelenlegi szükségleteinket.
A testkapcsolódás tehát az önismereti munka egyik fontos eszköze: segít a jelenben megfigyelni önmagunkat, és közelebb kerülni azokhoz a működéseinkhez, amelyek addig automatikusan zajlottak.
De önmagában az, hogy megélünk egy érzést vagy felismerünk egy régi mintát, még nem minden. Számomra ugyanilyen fontos, hogy értsük is, mi történik bennünk.
Érteni és érezni – a pszichoedukáció helye az önfejlesztésben
A munkámnak két különösen fontos esszenciája van.
Az egyik a gyakorlatiasság. Mindig a kézzelfogható, mindennapi történésekkel dolgozunk. Nem szeretem, amikor elvonatkoztatunk, elszállunk, és homályos vizekre evezünk. Számomra fontos, hogy amit az önismereti munkában felfedezünk, annak a kliens a mindennapi életében is hasznát tudja venni.
A másik ugyanilyen fontos esszencia a pszichoedukáció.
Nagyon szeretem rendszerbe helyezni, rendszerszinten szemlélni önmagunkat: a működéseinket, a tudatszintjeinket, a tudatállapotainkat és ezek összefüggéseit.
Ehhez az integrál pszichológiai modellt használom, ami szerintem nagyon sok tiszta kapaszkodót ad az emberi működés és a mindennapi életünk megértéséhez, valamint a saját önismereti térképünk megrajzolásához.
Fontosnak tartom, hogy értsük, mi micsoda bennünk, milyen összefüggések vannak a különböző működéseink között. Mi az, ami általános emberi törvényszerűség, és mi az, ami saját, egyéni mintázatunk?
Az önismeretben két meghatározó dimenzió kapcsolódik össze: érteni és érezni.
Értelmileg felismerni valamit, összefüggéseiben látni a saját működésünket, az egyik része az önismereti munkának. A másik pedig az, hogy érzelmileg is megdolgozzuk, átdolgozzuk azt, amit felismertünk.
A Ken Wilber-féle fejlődési szemléletben számomra különösen fontos az autonóm ember működési szintje, amelyben az értelmi megértés és az érzelmi megélés egyre inkább egységben, egymást kiegészítve tud jelen lenni.
Az érzelmeink tudatosabb megismeréséhez és kezeléséhez az Érzelmi intelligencia fejlesztése a gyakorlatban című írásomban is találsz további kapaszkodókat: Érzelmi intelligencia fejlesztése a gyakorlatban
A belső keverőpultunk
Vannak olyan működések, amelyek mindannyiunkra jellemzőek. Például mindannyiunkban léteznek különböző gátló mechanizmusok. Az azonban már nagyon egyéni, hogy ezek milyen mértékben vannak jelen, és hogyan hatnak a mindennapjainkra.
Ezt gyakran egy hangmérnöki keverőpulthoz szoktam hasonlítani.
Képzeljük el, hogy a különböző működéseinkhez, reakcióinkhoz külön-külön hangsávok és potméterek tartoznak. Például a párom átlép egy határt, én pedig nagyon heves dühvel reagálok. Lehet, hogy felismerem, hogy a határvédelemhez kapcsolódó „potméterem” olyan állásban van, amely miatt egy adott helyzetben túlműködik a reakcióm. Lehet, hogy ez egy korábbi beállítás, a jelen helyzetre nem is adekvát.
A cél nem az, hogy megszüntessük ezt a működést, hiszen a határvédelemre szükségünk van. Sokkal inkább az, hogy egyre inkább megtaláljuk az egyensúlyi állapotot, és a helyzethez illeszkedően tudjunk reagálni. Mintha a saját belső keverőpultunkat hangolnánk finomabbra.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a kliens ne érezze úgy, mintha valamilyen titkos, csak általam ismert technikával varázsolnék. Fontos, hogy értse, mit és miért csinálunk. Éppen ezért a saját szerepemet sem szeretem „segítőként” meghatározni. Sokkal közelebb áll hozzám a kísérő megnevezés.
Kísérő vagyok.
Megyek a kliens után a saját térképén. Ő halad elöl, tartja a lámpását, én pedig mögötte megyek. Egy-egy ponton plusz reflektorokkal még odavilágítok, hogy észrevegye a kanyarokat vagy a buktatókat. Nem az a dolgom, hogy megmentsem őt, vagy megmondjam neki, milyen legyen. A felismerések és a döntések az övéi.
És itt jön a következő fontos kérdés: mi történik mindebből a hétköznapokban? Hiszen attól, hogy az ülésen értünk valamit, a következő vita, nehéz döntés vagy feszültséggel teli helyzet még ugyanúgy megérkezik.
Hogyan lesz a felismerésből mindennapi változás?
Számomra az önfejlesztés itt válik igazán gyakorlativá. Amikor már nemcsak utólag látom, mi történt velem, hanem egyre hamarabb észreveszem a működésemet. Először talán csak órákkal később. Aztán egy vita után néhány perccel. És egyszer csak akár már a helyzet közben is.
Nem kell rögtön nagy változtatásokra gondolni. Sokszor azzal kezdjük, hogy naponta néhány alkalommal megállunk, és megkérdezzük magunktól: most mi történik bennem? Mit érzek? Mire lenne szükségem?
Ezt megtehetem egy konfliktus után is. Felidézem a helyzetet, megfigyelem a testérzetet, az érzelmet, a gondolataimat. Ismerős ez valahonnan? Mi volt az a pillanat, amikor automatikusan reagáltam? És ha legközelebb észreveszem, milyen más választásom lehet?
De egy nyugodt pillanat is lehet önismereti gyakorlat. Például a reggeli kávénk.
A reggeli kávézás sok ember életében már eleve egy meglévő rutin. Nem kell hozzá újabb időpontot keresni, teljesen átszervezni a napunkat. Egyszerűen hozhatok egy döntést, hogy a kávézásomból öt percet, csak öt percet, ücsörgéssel töltök. Félreteszem a telefonomat. Bámulok bele a kávémba, vagy akár a falat nézem. És közben figyelem önmagamat. Mi történik bennem? Hol érzek feszültséget? Milyen érzés most csak itt lenni? Lehet, hogy bekapcsol a késztetés, hogy rohanni kellene tovább. Nem kell rögtön megszüntetnem a feszültséget vagy a bűntudatot. Először egyszerűen csak megfigyelem.
Ez máris egy fontos önismereti tapasztalat. Nem azért, mert az öt perc bambulás önmagában valamilyen csodamódszer volna, hanem mert észrevehetek valamit a saját működésemből, amit addig talán észre sem vettem.
A mindennapi önmegfigyelésben az is sokat segíthet, ha bizonyos tárgyakat számunkra fontos jelentéssel ruházunk fel.
Nekem például az autóm visszapillantó tükrén lóg egy csillogó-villogó szarvas. Ez a szarvas engem a jelenlétre emlékeztet. Minden alkalommal, amikor beülök az autóba, rápillantok, és máris eszembe jut: itt a lehetőség a jelenlétre.
Volt egy kliensem, akinél egy egyszerű bőrkarkötő vált be. Egy számára fontos belső minőséget társított hozzá, és amikor napközben hozzáért, ez emlékeztette arra, amit gyakorolni szeretett volna.
Másnak egy telefonos alkalmazás segít, amely időnként jelez. Megáll egy pillanatra a mindennapi rohanásban, és megkérdezi magától: hogy vagyok most?
Ez is egyfajta mentális tréning. Gyakoroljuk az önmegfigyelést, szoktatjuk hozzá a rendszerünket, és idővel egyre természetesebbé válhat ez a működés.
A saját receptünk és a reális fejlődési célok
Én sokféle technikát, ötletet és inspirációt szoktam adni a klienseimnek, amelyeket beilleszthetnek a mindennapjaikba.
De mindig arra hívom őket, hogy a saját receptjüket maguknak kísérletezzék ki.
Próbálják ki így is, úgy is. Figyeljék meg, nekik mi működik a legjobban. Kreatívan, lazán, játékosan érdemes ehhez közelíteni.
Mert nincs egyetlen általánosan jó technika, amely mindenkinek ugyanúgy beválik.
És itt megint elérkeztünk valami nagyon fontoshoz: a fejlődési céljaink legyenek reálisak.
Napi öt perc önmegfigyelés? Egy konfliktus tudatos feldolgozása? Egy apró változtatás abban, ahogy képviselem a saját szükségleteimet?
Erre nincs általános válasz. A találkozóinkon ezért mindig a gyakorlati szintre hozzuk ezeket a kérdéseket. Megnézzük, hogy az adott kliens éppen hol tart a témájával, hogyan működik most, milyen lehetőségei és nehézségei vannak. És ehhez képest határozzuk meg, mi lehet rövid, közép- és hosszú távon a legreálisabb fejlődési terve. Így van a legnagyobb esély arra, hogy a felismerésből, majd szándékból valóban mindennapi gyakorlat, végül tartós változás születhessen.
Mert számomra az önismeret nem pusztán arról szól, hogy egyre többet tudunk önmagunkról, hanem arról is, hogy ezt a tudást, a felismeréseinket és a megélt tapasztalatainkat be tudjuk építeni a mindennapi életünkbe.
És ezáltal egyre több választási lehetőségünk legyen.
Egyre szabadabban, önazonosabban élhessünk.
Nem kell. Érdemes.
Ha szeretnéd jobban megérteni a saját működéseidet, felismerni a visszatérő mintázataidat, és elindulnál a változás felé, szeretettel várlak egy 50 perces, díjmentes első beszélgetésre.
Itt megismerkedhetünk, és közösen megnézhetjük, hogyan tudlak kísérni a saját utadon.
